- első fog. Annának az elmúlt hetekben végre kibújt az első fogacskája. Azt hittük, ez kínozza meg annyira, hogy nagyon sokat aludt, bambult, ok nélkül könnyes lett a szeme és nyűgösebb is volt, mint előtte.
Aztán kiderült, hogy ennél komolyabb a helyzet.
-e, mint epilepszia. Annánál csecsemőkori epilepsziát diagnosztizáltak, aminek csak erős idegzetűek olvassanak utána. Nem sokkal az első tünetek jelentkezése után eljutottunk a Rózsakertbe egy nagyon aranyos és nagy tudású doktor nénihez, majd a Budai Gyermekkórház Epilepszia-neurológiai szakrendelésére, így időben megvizsálták és megkezdték a kezelését. A legnagyobb szerencse, hogy nagyon jól reagált a gyógyszerre, mert már az első nap enyhültek, a második napon pedig elmúltak a rohamai. Ez hatalmas eredmény és nagyon bízunk benne, hogy így is marad. Napi kétszer kapja a Sabril nevű gyógyszert, aminek köszönhetően rohammentes és így normálisan fejlődik, jól eszik, nagyokat alszik, jókedvű, élénk, forog, berreg és sikongat. Gondoljatok rá szeretettel és küldjetek neki gyógyító energiát.





2 megjegyzés:
Tündéri a második fotón! :))
nagyon sajnalom, ill. orulok, hogy rogton sikerult megkezdeni a kezeleset, ill. megkerdezhetem, hogy a gyakorlatban ez mit jelentett? tehat hogy vettetek eszre, mit csinalt?
es drukkolok, hogy minden a legjobban alakuljon!
Megjegyzés küldése