3 év

Be kell vallanom, hogy ellentmondásos érzések kavarognak bennem. Egyrészt már annyira vártam ezt a napot, hogy 2 hete szépen megterítettem az Andrisnak és a Blankának a kisasztalomnál, és senkinek nem hagytam, hogy lebontsa a terítéket. Minden nap szépen megigazgattam és elképzeltem, hogy majd együtt ülünk az asztalnál és esszük a tortát, aztán meg rosszalkodunk és a szánkkal vesszük ki a szívószálat a pohárból. Másrészt viszont korán szembesülnöm kellett az öregedés és az elvárások problémakörével. Sokszor úgy érzem, nem vagyok képes egyszerre minden elvárásnak megfelelni, amit a társadalom a háromévesekkel szemben támaszt. Egy ekkora gyereknek már nem szabadna bepisilnie-bekakilnia, vagy cumiznia, nálam pedig még vannak néha visszaesések a témakörben (hozzáteszem, hogy a bölcsődében soha és semelyik dolgot illetően sem, mert ott kínosan ügyelek a hírnevemre, és a nagyszülőknél is tudok cumi nélkül aludni, sőt amikor a nagyszülők itt vannak nálunk, akkor is azt állítom, hogy én már cumi nélkül alszom és kissé értetlenül nézek, amikor megkérdezik, hogy kérek-e cumit alváshoz...). Aki ilyen nagy, annak már mindig önállóan kell ennie, és lehetőleg azt, amit kap, különben válogatósnak bélyegzik (én pedig szeretek néha a szüleim ölébe bújni és hagyni, hogy etessenek - kivéve, ha sütemény vagy tészta van, mert azt egyedül is megeszem). Ezért reggelinél, bár nagyon örültem, hogy anya ünnepi muffint sütött nekem, és még gyertyát is tett bele, azért elsírtam magam az elvárások súlya alatt.
Amikor ezen a válságos néhány percen túljutottam, akkor meg már dőlt belőlem az ökörködés. Délutáni alvás helyett például kitaláltam magamnak egy másik személyiséget, akit Rékának hívnak, a rókáját meg Lilinek. Ő is 3 éves, és gátlástalanul beszél hülyeségeket.